János (apostol) felismeri Jézust

János első találkozását és mások megnyerésére irányuló buzgólkodását már leírtuk. (E 4:128-38) Ott csak említettük, hogy Jézus bőven kifejtette a látnoknak, Jánossal kapcsolatban, a szüzesség mibenlétét. Itt teljes egészében ismertetjük ezt a részt.

Sokféleképpen lehet valaki szűz. Kényszerűségből, s ez főleg a nőkre vonatkozik, akiket senki sem kért meg házasságra. Így kellene ennek lennie a férfiak esetében is. De nem így van. És ez rossz, mert azok a fiatalok, akik a házasság előtt már beszennyeződtek érzékiségük által, lélekben és gyakran testben is betegekké válnak, mire családot alapítanak.
Van szándékos szüzesség is. Ezek lelkük fellángolásában az Úrnak szentelik magukat. Szép szüzesség! Istennek kedves áldozat! De nem mindnyájan képesek megőrizni liliomos tisztaságukat, s liliomokként egyenesen állni, az égre tekintve, tudomást sem véve a föld szennyéről, csak Isten napjának csókjára és az ő harmatjára vágyakozva. Sokan csak testileg maradnak szüzek. De gondolataikban hűtlenekké válnak, mert sajnálják áldozatukat és vágyakoznak arra, amit feláldoztak. Ezek csak félig-meddig szüzek. Testük érintetlen, de lelkük nem. Szívük erjed, forr, érzékiséget áraszt, értelmük és képzeletük állandó kielégülést talál olyan gondolatokban, amelyek még
azok számára is tilosak, akik nem tettek szüzességi fogadalmat, és még inkább tilosak azok számára, akik Istennek szentelték magukat.
Kétszínűek fogadalmukat illetőleg. Látszólag szerinte élnek, de lényegében véve nem. Igazán mondom nektek, hogy ha valakit arra kényszerítettek, hogy elveszítse testi szüzességét, szűznek számít előttem. Míg az, aki testileg ugyan szűz, de az egyedüllét óráiban átadja magát az érzéki gondolatoknak, nem szűz az én szememben. És az elsőnek kettős koronát adok, a szüzességét és a vértanúságét, mert testük és szívük, akaratuk ellenére sebesült meg. A tisztaság értéke oly nagy, hogy a Sátán még engem is a tisztátalanságra kísértett. (Lásd: E 23) Ő jól tudja, hogy az érzéki bűn védtelenné teszi a lelket a többi kísértések ellen. Azért ilyen módon igyekezett a Sátán legyőzni engem.

A kenyér és az éhség csak jelképei azoknak a vágyaknak, amelyeket a Sátán fel akar használni saját céljai érdekében. A táplálék, amelyet felajánlott nekem, hogy részegen lábai elé essek, egészen más dolog! Utána következett volna a falánkság, a pénz és a hatalom vágya, a bálványimádás, a káromkodás, az isteni Törvény elvetése. De ez volt az első lépés, hogy magáénak tudjon engem. Ugyanaz, amivel sebet ejtett Ádámon. A világ megveti a tisztákat. A tisztátalanok ütlegelik őket.
Keresztelő János két érzékies egyén áldozatává vált. De ha van még némi világosság a földön, azt a tisztáknak köszönheti. Ők Isten szolgái és meg tudják érteni Istent, képesek megismételni az Ő szavát. Azt mondtam: ,,Boldogok a tiszta szívűek, mert meglátják Istent.'' Már itt a földön. Ők, akiknek gondolatait nem zavarja meg az érzékiség kigőzölgése, ,,látják'' Istent, hallják, követik Őt és megmutatják másoknak.

János, Zebedeus fia tiszta volt. Ő a Tiszta tanítványaim között. Mily virágzó lélek, angyali testben! Első mesterének szavával hívott engem, is kérte, adjam neki békémet. De tiszta élete által már birtokolta békémet, és én szerettem őt ezért a tisztaságáért. Rá bíztam tanításomat, titkaimat, a számomra legkedvesebb Teremtményt (Máriát), akivel csak rendelkeztem. Ő volt első tanítványom, aki szeretett engem az első pillanattól kezdve, amikor meglátott. Lelke egyé forrt az enyémmel attól a naptól kezdve, amikor meglátott engem a Jordán mellett a Keresztelő által megjelölve. Ha nem találkozott volna velem akkor, amikor visszatértem a pusztából, addig keresett volna, míg meg nem talált volna, mert aki tiszta, alázatos és vágyakozik arra, hogy megismerje Istent, az jön, mint a víz a tenger felé, afelé, akit az égi tudomány mesterének ismer fel.

(2-37)

Jézus magával viszi Jánost a kánai menyegzőre. (M 186-95) Jelen van, amikor Júdás és Tamás jelentkeznek Jézusnál, és kérik, fogadja el őket tanítványainak. (Lásd Júdás 1:4) János ott van még öt tanítvánnyal Názáretben, amikor Jézus meglátogatja Anyját. (M 198-199)
A halakról szóló példabeszéd után (P 6-7) Jézus biztosítja Pétert, hogy az Atya szeretni fogja Őt.
-- És engem? -- kérdezi András.
-- Téged is, András, és veled Jánost és Jakabot, Fülöpöt és Natánaelt. Ti vagytok az én első választottaim.
-- Mások is jönnek? Ott van unokatestvéred, és Júdeában...
-- Ó, sokan! Az én Országom nyitva áll az egész emberi nem számára, és igazán mondom neked, hogy az én halászatom sokkal bőségesebb lesz, mint a te legbőségesebb halfogásod, a századok éjszakájában... Mert minden század egy éjjel, amelyben nem az Orion tiszta világossága, vagy
a holdé, hanem Krisztus szava lesz az irányító és a fény, és a kegyelem, amely tőle ered. Ennek az éjszakának egy nap olyan hajnala lesz, amelyet többé nem követ napnyugta. Fényében élnek majd mindenütt a hívek. Napja beragyogja a választottakat, és széppé teszi őket, örökké, boldogokká, mint az istenek. Kisebb istenek, az Atya gyermekei, hozzám hasonlók... Most ezt nem vagytok képesek megérteni. De igazán mondom nektek, hogy keresztény életetek hasonlókká tesz majd titeket
Mesteretekhez, és az Ő jelei által ragyogtok majd az égben. A Sátán dühöngése és az emberi akarat gyengesége ellenére több halat fogok majd, mint te,
-- De csak mi leszünk a te apostolaid?
-- Féltékeny vagy, Péter? Nem, ne legyél az. Mások is jönnek majd, és az én szívemben mindig lesz szeretet mindenki számára. Ne légy zsugori, Péter. Te még nem tudod, ki az, aki szeret téged. Megszámláltad valaha a csillagokat? És a kavicsokat ennek a tónak a fenekén? Nem tudnád megtenni. De még kevésbé tudnád megszámlálni a szeretet szívveréseit, amelyekre az én szívem képes. Meg tudtad-e valaha is számlálni, hányszor-hányszor csókolja meg ez a tó hullámaival a partot egy év alatt? Nem. Nem tudnád megszámolni. De még kevésbé tudnád megszámolni a szeretet hullámait, amelyek ebből a szívből áradnak, hogy megcsókolják az embereket: Légy biztos, Péter, az én szeretetemben.

Péter megragadja Jézus kezét, és megcsókolja. Meg van rendülve. András nézi, de nem meri megtenni ugyanezt. De Jézus megsimogatja haját, és azt mondja:
-- Téged is nagyon szeretlek. A te hajnalodnak idején anélkül, hogy fel kellene emelned szemeidet, látni fogod arcomat visszatükröződni az égen, s rád mosolyogva mondom majd: ,,Szeretlek! Jöjj!'' És eltávozásod a hajnalban édesebb lesz számodra, mint a jegyes belépése menyegzős szobájába...
-- Simon! Simon! András! Jövök!... János lihegve fut feléjük. --
Ó, Mester! Megvárakoztattalak? -- János szeretettel néz Jézusra.
Péter válaszol neki:
-- Valóban már kezdtük azt gondolni, hogy egyáltalán nem jössz.
Készítsd el gyorsan bárkádat. És Jakab?-- Íme... egy vak miatt késlekedtünk. Azt gondolta, hogy Jézus a mi házunkban lesz, és odajött. Azt mondtuk neki: ,,Ő másutt van. Talán holnap meggyógyít téged. Várj!'' De nem akart várni. Jakab azt mondta neki: ,,Oly sokáig vártál a világosságra, mit számít neked egy további éjszaka?'' De nem hallgatott érvelésünkre... -- János, ha te vak lennél, sietnél-e viszontlátni anyádat?
-- Eh! ...Biztosan!
-- És akkor? Hol van a vak?
-- Jön Jakabbal. Belekapaszkodott köpenyébe, és nem engedi el. De lassan jön, mert a part köves, és botladozik... Mester, megbocsátod nekem, hogy kemény voltam?
-- Igen. De hogy jóvá tedd, menj, segítsd a vakot, és hozd hozzám!
János elsiet.
Péter csóválja fejét, de hallgat. Nézi az eget, amely kék, színt ölt, a tavat, és a többi csónakot, amely már elindult halászni, és felsóhajt.
-- Simon?
-- Mester?
-- Ne félj! Bőségesen fogsz halat akkor is, ha utolsónak mész ki.
-- Most is?
-- Mindig, amikor gyakorlod a szeretetet. Isten megadja neked a bőség kegyelmét.
-- Íme a vak.
A szegény Jakab és János között jön. (Gyógyulását lásd a csodás gyógyításokról szóló füzetben.)

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz aspostol

Jézus meglátogatja a Keresztelőt

Egy holdvilágos éjjelen Jézus határozottan és egyedül megy. Gyorsan halad, míg elér egy patakhoz, amely a síkság felé folyik, észak-keleti irányban. Felfelé megy, a patak mellett, amíg elérkezik egy magános helyre, az erdő közelébe. Követ egy meredek ösvényt, amely egy természetes barlanghoz vezet, a hegy oldalában.

Belép, és lehajol egy fekvő alak fölé, akit alig lát a barlangba beszűrődő holdfényben. Megszólítja:

-- János!

A férfi felébred, felül, még az álomtól ködös aggyal. De hamarosan felfogja, hogy ki hívja őt. Talpra ugrik, és utána a földre borulva mondja:

-- Hogyan lehetséges, hogy Uram eljött hozzám?

-- Azért, hogy kielégítsem szíved vágyát és az enyémet. Vágyódtál utánam, János. Íme, itt vagyok. Kelj fel! Menjünk ki a holdfényre, és üljünk le társalogni a barlang melletti sziklára.

János engedelmesen feláll és kimegy. De amikor Jézus leül, ő letérdel Krisztus előtt. Báránybőrből készült öltözete alig fedi be sovány testét. Hátrasimítja hosszú, borzas haját, amely eltakarta szemét, hogy így jobban láthassa Isten Fiát.

Nagyon erôs köztük az ellentét. Jézus sápadt és szőke, haja puha és rendezett, szakálla rövid, az állán. A másik haja fekete, bőre nagyon sötét, beesett szemei alig látszanak, feketék, s úgy ragyognak, mintha lázban égnének.

-- Azért jöttem, hogy köszönetet mondjak neked. Te tökéletesen teljesítetted és teljesíted, a benned levő kegyelem tökéletességével, küldetésedet, mint Előfutárom. Amikor eljön az órája, oldalamon fogsz belépni az égbe, mert mindent megérdemeltél Istentől. És a várakozásban már az Úr békéjét fogod élvezni, kedves barátom.

-- Nagyon hamarosan belépek a békébe. Mesterem és Istenem, áldd meg szolgádat, hogy megerősítsd az utolsó megpróbáltatásra. Nem ismeretlen előttem, hogy az már nagyon közel van, és hogy még egy tanúságot kell tennem: véremmel. És te még nálam is jobban tudod, hogy hamarosan eljön az órám. A te isteni szíved irgalmas jósága hozott ide téged, hogy megerősítsd Izrael utolsó vértanúját, és az új idő első vértanúját.

Csak azt mondd meg nekem: sokáig kell majd várnom eljöveteledre?

-- Nem, János. Nem sokkal többet, mint ami eltelt a te és az én születésem között.

-- Áldott legyen érte a Magasságbeli! Jézus... szólíthatlak így téged?

-- Igen, mind azért, mert vérrokonom vagy, mind pedig életszentséged miatt. Ezt a nevet, amelyet még a bűnösök is kiejtenek, kimondhatja Izrael szentje is. Az ő számukra ez az üdvösség, a te számodra édesség.

Mit kívánsz Jézustól, Mesteredtől és unokatestvéredtől?

-- Én megyek meghalni. De amint egy apa aggódik gyermekeiért, én is aggódom tanítványaim miatt. Tanítványaim... Te a Mester vagy, és tudod, mennyire szeretjük őket. Az egyetlen fájdalom halálommal kapcsolatban az, hogy félek, ők elvesznek, mint a pásztor nélküli juhok. Gyűjtsd össze őket te! Visszaadom neked a hármat, akik a tieid, és akik tökéletes tanítványaim voltak, míg rád várakoztak. Bennük, főleg Mátyásban, igazán jelen van a Bölcsesség. Vannak más tanítványaim is,

is ők hozzád fognak menni. De engedd, hogy ezeket én bízzam rád, személyesen. Ők hárman a legkedvesebbek számomra.

-- És számomra is. Menj nyugodtan, János! Nem fognak elveszni. Sem ezek, sem többi igazi tanítványaid. Összegyűjtöm örökségedet, és őrködöm fölöttük, mint legkedvesebb kincsem fölött, amely az én tökéletes barátomtól és az Úr szolgájától jött.

János a földre borul, és ami lehetetlennek tűnik egy ilyen szigorú személynél, lelki örömében erősen zokog.

Jézus fejére teszi a kezét:

-- A te sírásod, ami örömödet és alázatosságodat fejezi ki, egyesül egy távoli énekkel, amelynek hangjára a te kis szíved örömében felujjongott. Ez az ének és ez a sírás, ugyanaz az Örökkévalót dicsérő ének, aki ,,nagy dolgokat cselekedett, Ő, a hatalmas, az alázatos szívekben''. Anyám is hamarosan újra elénekli énekét, amelyet már akkor énekelt. De utána az Ő számára is eljön a legnagyobb dicsőség, mint a te számodra is, a vértanúság után. Az ő üdvözletét is hozom számodra.

Te megérdemelsz minden tiszteletet és vigasztalást. Itt csak az Emberfiának a keze nyugszik fejeden, de a megnyílt égből leszáll a Fény és a Szeretet, hogy megáldjon téged, János.

-- Én nem érdemlek meg ennyit. Én a te szolgád vagyok.

-- Te az én Jánosom vagy. Azon a napon, a Jordánnál, a Messiás voltam, aki kinyilvánította magát. Most unokatestvéred és Isten akarja isteni szeretetének és rokoni szeretetének útravalóját adni neked. Kelj fel, János! Adjunk búcsúcsókot egymásnak!

-- Nem érdemlek meg ennyit... Mindig vágyakoztam rá, egész életemen keresztül. De nem merem megtenni ezt veled. Te az én Istenem vagy!

-- Jézusod vagyok. Isten veled! Lelkem közeledben lesz mindvégig, míg eljutsz a békébe. Élj és halj meg nyugodtan, ami tanítványaidat illeti. Most csak ezt tudom adni neked. De az égben százszorosát fogom adni, mert elnyertél minden kegyelmet Isten szemében. Jézus feláll, és átöleli őt, megcsókolva arcán, és fogadva az ő csókját. Utána János megint letérdel, és Jézus a fejére teszi kezét, és imádkozik, égre emelt szemekkel. Olyannak tűnik, mintha felszentelné. Nagy benyomást keltő látvány. Egy ideig így maradnak, csendben. Utána Jézus elbúcsúzik, az Ő kedves üdvözlésével:

-- Békém legyen mindig veled! -- és visszaindul az úton.

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol

A Keresztelő Ainonban

Kiszabadulása után a Keresztelő a szamariai Ainonban húzódik meg, és ott keresztel. Ezt a Szentírás is említi (Jn 3,22-30) Ott keresi fel őt a kegyetlen Doras farizeus, aki megbetegedett, és akinek birtokát tönkretették a férgek, büntetésként azért, ahogy Jónással bánt. A Keresztelő Jézushoz utasítja őt, aki ebben az időben Lázár egyik tanyáján él és tanít. Doras odamegy, és holtan esik össze, amikor meg akarja átkozni Jézust.
Másnap megérkezik oda a Keresztelő három pásztor tanítványa: Simeon, János és Mátyás. Jézus tanítványa, János, Zebedeus fia veszi őket észre először, amint vizes vödrökkel keresztülmegy az udvaron.
-- Ti itt? Béke veletek! A Mester örömmel lát majd titeket. Jöjjetek, jöjjetek, mielőtt a nép megérkezik! Most olyan sokan jönnek!
-- Mester, itt van három barátod! Nézd! -- mondja János, belépve a konyhába, ahol vidáman ég a tűz.
-- Ó! Béke veletek, barátaim! Mi hozott ide titeket? Baj érte a Keresztelőt?
-- Nem, Mester. Az ő engedélyével jöttünk. Üdvözöl téged, és kér, ajánld Istennek az íjászok által üldözött oroszlánt. Nem ringatja tévhitben magát sorsát illetőleg. De még szabad. És boldog, mert tudja, hogy sokan követnek téged. Azok is, akik először őt követték. Mester... mi is nagyon szeretnénk köztük lenni, de... nem akarjuk elhagyni őt most, amikor üldözik. Megértesz minket... -- mondja Simeon.
 

-- Megáldlak titeket azért, mert ezt teszitek. A Keresztelő minden tiszteletet és szeretetet megérdemel.
-- Igen. Jól mondod. Nagy a Keresztelő, és mind óriásibbá válik. Hasonlít az agávéhoz, amely, amikor közel van végéhez, nagy gyertyatartót alkot hétágú virágaival, és lángol, illatozik. Így ő is. És mindig azt mondja: ,,Csak szeretném még egyszer látni Őt!'' Látni téged. Mi lelkének ezt a vágyát hozzuk eléd anélkül, hogy megmondtuk volna neki. Ő a ,,Bűnbánó'', a ,,Böjtölő''. És emészti őt a szent vágy is, hogy téged lásson és halljon. Én Tóbiás, azaz Mátyás vagyok. De azt
hiszem, hogy a főangyal, aki Tóbiást elkísérte, nem különbözik tőle. Tele van bölcsességgel.
-- Nem mondta senki, hogy én nem láthatom őt... De csak ezért jöttetek? Kellemetlen ebben az időszakban az utazás... Ma jó idő van. De három napja még sok víz állt az úton.
-- Nemcsak ezért. Néhány napja eljött Dórás, a farizeus, hogy megtisztuljon. De a Keresztelő megtagadta tőle a szertartást, azt mondva: ,,Nem ér el a víz oda, ahol vastag a bűn kérge. Csak egyvalaki tud megbocsátani neked: a Messiás.'' És akkor ő azt mondta: ,,Elmegyek hozzá. Meg akarok gyógyulni, és azt gondolom, hogy ez a betegség az ő gonosztette.'' Akkor a Keresztelő úgy kidobta őt, mint ahogy magát a Sátánt dobta volna ki. Miután elment, Dórás találkozott Jánossal, akit ismert abból az időből, amikor az, Jónáshoz járt, aki rokona volt, és azt mondta neki: ,,Én megyek! Mindenki megy! Még Mannaen is, és még a... (azt mondom kéjnők, de ő sokkal piszkosabb kifejezést használt) is oda mennek. 

Lázár tanyája tele van félrevezetett emberekkel. Barátjává leszek, ha most meggyógyít engem, és visszavonja átkát a földekről, amelyeket a vakondokok és a férgek úgy feltúrtak, mint egy hadsereg a háborúban. Megeszik a magvakat, és elrágják a fák gyökereit és a szőlőtőkét, és nem lehet elpusztítani őket semmivel sem. Ha azonban nem vonja vissza átkát, jaj neki!'' Mi erre azt válaszoltuk: ,,Ilyen szívvel mész oda?'' Azt mondta: ,,Ki hisz abban a sátánban? De elvégre is, ha a kéjnőkkel szövetkezik, velem is megteheti.'' Mi el akartunk
jönni hozzád, hogy megmondjuk neked, s eszerint bánhass Dórással.
-- Már megtörtént.
-- Már megtörtént? Ah, igaz! Neki kocsija van és lovai, nekünk csak a lábunk. Mikor jött el?-- Tegnap.
-- És mi történt?
-- Ez: ha Dórás érdekel titeket, elmehettek jeruzsálemi házába, és gyászolhatjátok. Temetésére készülnek.
-- Meghalt?!!
-- Meg. Itt. De ne beszéljünk róla!
-- Igen, Mester... Csak... egy dolgot mondj meg nekünk! Igaz-e az, amit Mannaenről mondott?
-- Igaz. Nem tetszik nektek?
-- Ó, dehogynem! Örülünk neki! Sokat beszéltünk neki rólad Machaerusban! És mit akar az apostol, ha nem azt, hogy Mesterét szeressék? Ezt akarja János, és mi is, vele együtt.
-- Jól beszélsz, Mátyás! Veled van a bölcsesség.
-- És... én nem hittem el. De most találkoztunk vele... Nálunk is volt, téged keresve, a sátoros ünnepek előtt. És azt mondtuk neki:
,,Akit te keresel, nincs itt. De hamarosan Jeruzsálemben lesz a sátoros ünnepeken.'' Azért mondtuk ezt, mert a Keresztelő kijelentette nekünk:
,,Nézzétek ezt a bűnös nőt! Egy szenny kéreg, de belül láng ég, amelyet táplálni kell. Oly erőssé válik, hogy kitör a kéregből, és mindent eléget. Lehull a szenny, és csak a láng marad meg.'' Így mondta. De... igaz az, hogy itt alszik, mint a hatalmas írástudók mondták, akik hozzánk jöttek?
-- Nem. Az intéző egy istállójában alszik, több mint egy mérföldre innen.
-- Pokoli nyelvek! Hallottad? És ők!
-- Hagyjátok, mondjanak csak, amit akarnak! A jók nem az ő szavaiknak hisznek, hanem az én cselekedeteimnek!
 

-- Ezt mondja János is. Néhány napja tanítványai közül némelyek azt mondták neki a mi jelenlétünkben: ,,Rabbi, az, aki veled volt a Jordánnál, és akiről tanúságot tettél, most keresztel. És mindenki hozzá megy. Hívek nélkül maradsz!''
És János ezt válaszolta: ,,Boldogan hallom ezt a hírt! Ti nem tudjátok, mily nagy örömöt okoztok nekem! Tudnotok kell, hogy semmije sem lehet az embernek, ha felülről nem kapja. Ti tanúskodhattok arról, hogy azt mondtam: 'Nem vagyok a Krisztus, hanem az, akit előtte küldtek, hogy előkészítse útját.' Aki igaz ember, nem sajátít ki magának olyan nevet, ami nem illeti meg őt, és ha az emberek dicsérni akarják azzal, hogy azt mondják neki: 'Te az vagy', azaz a Szent, ő kijelenti: 'Nem. Igazán, nem. Én az Ő szolgája vagyok.' És mit akar az, aki szeret, ha nem azt, hogy hasonlítson ahhoz, akit szeret? Csak a jegyes örül jegyesének. A vőfély nem örülhet neki, mert az erkölcstelenség és lopás lenne. De a jegyes barátja, aki közelében áll, és hallja az egész örvendetes lakodalmi beszédet, nagy örömöt érez, ami nagyon hasonló ahhoz, ami boldoggá teszi a szüzet, aki feleségül ment barátjához, és aki előre érzi a lakodalmi szavak édességét. Ez az én örömöm, és ez teljes. Mit tesz még a jegyes barátja, miután hónapokon keresztül szolgálta barátját, és elkísérte őt jegyesének házába?
 

Visszavonul, és eltűnik. Így én is! Így én is! Csak egy marad hátra: a jegyes, jegyesével: az Ember az emberiséggel. Ó, mélységes jelentőségű szavak! Szükséges, hogy Ő növekedjék, és én kisebbedjem. Aki az égből jön, az mindenki más fölött áll. A pátriárkák és a próféták eltűnnek, amikor Ő megérkezik, mert Ő olyan, mint a nap, amely megvilágít mindent, éspedig olyan erős fénnyel, hogy a csillagok és a bolygók, amelyeknek nincs fényük, fényt kapnak tőle, a többieket pedig túlragyogja fényével. Azért van ez így, mert Ő az égből jön, míg a
pátriárkák és a próféták az égbe mennek, de nem jönnek az égből. Aki az égből jön, az mindenki más felett áll. És hirdeti azt, amit látott és hallott. De senki sem tudja elfogadni tanúságtételét azok közül, akik nem az ég felé tartanak, mert megtagadják az Istent. Aki elfogadja annak a tanúságát, aki az égből szállt alá, hitével megpecsételi, hogy Isten igaz, és nem pedig igazságot nélkülöző üres beszéd, és felfogja az igazságot, mert lelke vágyódik utána. Mert az, akit Isten küldött, Isten szavait mondja, mert Isten részesíti Őt Lelkének teljességében,
és a Lélek azt mondja: 'Íme, itt vagyok! Fogadj el engem, mert veled akarok lenni. Te vagy a mi szeretetünk gyönyörűsége!' Mert az Atya szereti a Fiút, mérték nélkül, és mindent kezébe helyezett. Azért, aki hisz a Fiúban, az birtokosa az örök életnek. De aki visszautasítja a Fiúba vetett hitet, az nem fogja meglátni az Életet. És Isten haragja marad benne és rajta.''
Így mondta. Emlékezetembe véstem ezeket, hogy elmondjam neked -- jelenti ki Mátyás.
 

-- És én dicsérlek érte, és hálás vagyok neked. Izraelben nem az az utolsó próféta, aki leszállott az égből, hanem az, aki legközelebb áll az éghez, mert meg volt áldva az isteni ajándékokkal attól kezdve, hogy anyjának méhében élt. Ti nem tudjátok ezt, de én mondom nektek!
-- Mi? Mit? Ó, mondd el nekünk! Ő azt mondja magáról: ,,Én a bűnös vagyok''. -- A három pásztor nagyon szeretné tudni, és a tanítványok is.
-- Amikor az Anya hordozott engem, az Istent, elment szolgálni János anyját, mert alázatos és szeretetteljes volt. János anyja anyai ágon unokatestvére volt neki, és öregségében fogant. A Keresztelő már hetedik hónapja tartózkodott anyjának méhében. Nagyot ugrott örömében, amikor meghallotta Isten Jegyesének a hangját. Előfutár volt abban is, hogy megelőzte az összes megváltott lelket, mert részesült a kegyelemben, az anyaméhből anyaméhbe behatolva, amelynek következtében a gyermek lelkéről lehullott az eredeti bűn. Azért azt mondom, hogy a földön hárman részesültek a Bölcsességben, amint az égben is hárman vannak, akik maguk a Bölcsesség. A földön: az Ige, az Anya és az Előfutár. Az égben: az Atya, a Fiú és a Lélek.
-- Lelkünk eltelik csodálkozással... Szinte úgy, mint amikor azt mondták nekünk: ,,A Messiás megszületett...'' Mert te voltál az Irgalmasság Mélysége, és ez a mi Jánosunk az alázatosság mélysége.
-- És Anyám a Tisztaság, a Kegyelem, a Felebaráti Szeretet, az Engedelmesség, az Alázatosság és minden más erény mélysége, amely Istentől származik, és amit Isten megad szentjeinek. (Bp 58-62. T 25-26)

Forrás: Valtorta Mária- A Keresztelő és a tíz apostol