Jézus első apostolai

Jézus első apostolai a betlehemi pásztorok voltak. Mindenkinek elbeszélték Jézus születését, amelyet az angyalok adtak hírül nekik. Emiatt a betlehemiek őket okolták, amikor Heródes lemészároltatta gyermekeiket, és a pásztoroknak menekülniük kellett Betlehemből. Egyiküket megölték, karámjának kapujánál, ahol harcolt támadóival, hogy

feleségének, aki néhány órája szülte meg gyermekét, legyen ideje elmenekülni. Jézus, Simon, János és a Kerióti társaságában elindul, hogy felkeresse szülőhelyét, és utána a betlehemi pásztorokat. Lásd ezek történetét részletesen ,,A betlehemi pásztorok'' című kötetben.

Amikor elérkeznek a betlehemi barlanghoz, már sötét van, azért Jézus azt mondja:

-- Van taplótok? Gyújtsátok meg!

Simon meggyújt egy kis lámpát, amit oldalzsákjából húzott ki, és odaadja Jézusnak.

-- Lépjetek be! -- mondja a Mester, felemelve a lámpást. -- Lépjetek be! Ez Izrael Királyának születési kamrája.

-- Tréfálsz Mester? Ez egy büdös barlang. Én igazán nem fogok itt maradni! Utálom! Nedves, hideg, büdös, tele van skorpiókkal, talán kígyókkal...

-- Mégis... Barátaim: a Fény Ünnepe 25. napjának éjszakáján a Szűztől itt született Jézus Krisztus, az Emmánuel, az emberek iránti szeretetből testté lett isteni Ige, én, aki veletek beszélek. Akkor is, mint most, a világ süket volt az ég szavára, amely a szívekhez szólt...

és visszautasította az Anyát... és itt... Júdás, ne fordítsd el undorral szemedet azokról a röpködő macskabaglyokról, azokról a zöld gyíkokról, azokról a pókhálókról, ne emeld fel undorral szépen szegélyezett ruhádat, attól félve, hogy az állatok trágyája bepiszkolja azt. 

Ezek a macskabaglyok azok gyermekeinek a gyermekei, amelyek első játékai voltak annak a Gyermeknek, akiről az angyalok a pásztorok által hallott Glóriát énekelték. Nem részegek voltak a pásztorok, hanem az elragadtatás igazi öröme töltötte el őket. Ezek a gyíkok, smaragdzöld színükkel, voltak az első színek, amelyeket szemem látott, anyám tekintete és fehér ruhája után. Ezek a pókhálók képezték királyi bölcsőm mennyezetét. Ez a talaj... ó, méltatlankodás nélkül ráléphetsz... trágyával van borítva... de megszentelte az ő lába, a Szenté, a Nagy Szenté, a Tisztáé, a Sértetlené, az Istenszülő Anyáé, azé, aki szült, mert szülnie kellett, szült, mivel Isten, nem ember mondta neki, és Tőle fogant. Ő, a Szeplőtelen járt rajta. Te is járhatsz. Adná Isten, hogy a talpadon keresztül felszállna szívedbe az a tisztaság, amely őbelőle áradt...

Simon letérdel. János egyenesen a jászolhoz megy, és fejét ráhajtva sír. Júdás megrémül... utána érzelmei felülkerekednek rajta, és többé nem gondol szép ruhájára, a piszkos talajra, megfogja Jézus köpenyének szélét, megcsókolja, és mellét verve mondja:

-- Ó, irgalom, jó Mester! Könyörülj vak szolgádon! Kevélységem megszűnik... annak látlak, aki vagy. Nem a királynak, akit elképzeltem. Hanem az Örök Uralkodónak, a jövendő századok Atyjának, a béke Királyának. Könyörülj rajtam, Uram és Istenem! Könyörülj!-- Igen. Egész irgalmam a tiéd. Most aludni fogunk ott, ahol János elfoglalta az imádó Anya helyét, itt, ahol Simon nevelőatyámhoz hasonlít. Vagy, ha inkább kívánjátok, beszélek nektek arról az éjszakáról...

-- Ó, igen, Mester! Ismertesd meg velünk születésedet! Hogy elmondhassuk azt a világnak.

-- És hogy tiszteljük Anyádat, nemcsak azért, mert anyád, hanem azért, mert... ó, mert ő a Szűz!

Először Júdás beszélt, utána Simon, majd János, aki egyszerre sírt és nevetett a jászol mellett.

-- Jöjjetek a szénára! Halljátok... -- és Jézus elmondja, mi történt születésének éjszakáján. (Jd 1,36-37)

Forrás: Valtorta Mária-Jézus, a szegények barátja