A szegények számára...

Lévi, a vámos időnként dús alamizsnát küldött Jézusnak, névtelenül, a kis Jakab által. (Gy 1,14-17.) Péter nagyon kíváncsi volt, ki lehet a nagylelkű adakozó, de Jézus nem árulta el neki egészen addig, míg Lévit meg nem hívta apostolai közé. Akkor azt mondta neki:

-- Péter, te annyiszor kérdezted tőlem, ki az az ismeretlen, akitől Jakab az adományokat hozta. Íme, előtted áll!

-- Ki? Ez a lat... Ó, bocsáss meg, Máté! De ki gondolhatta volna, hogy te voltál? Te, aki kétségbeesésbe hajtottál minket uzsoráddal, te adtad azt a gazdag alamizsnát?

-- Tudom. Igazságtalanul adóztattalak meg titeket. De íme, mindnyájatok előtt térdenállva kérem, ne vessetek ki engem! Ő befogadott. Ne legyetek szigorúbbak nála!

Péter, aki lába előtt találja Mátét, hirtelenül felemeli őt, durván, de érzelmesen:

-- Föl, föl! Ne tőlem, se a többiektől, Őtőle kérj bocsánatot! Mi...többé-kevésbé mindnyájan latrok vagyunk, mint te... Ó, kimondtam! Átkozott nyelv! De ilyen vagyok: amit gondolok, kimondom, ami szívemben van, ajkamra kerül. Jöjj, hogy békeszerződést kössünk és szeretetszerződést -- és megcsókolja Máté arcát. (E 5,172-173)

Egyszer, amikor Jézus ilyen gazdag alamizsnát kapott Mátétól, Péter házának kertjében elmondja a hálátlan lóról szóló példabeszédet, és utána megparancsolja a tanítványoknak:

-- Vezessétek előre a szegényeket! Gazdag adományom van számukra valakitől, aki cserébe, imáikba ajánlja magát, hogy elnyerje Isten bocsánatát.

Három rongyos kis öregember jön előre, ezenkívül két vak és egy nyomorék, majd egy özvegyasszony, hét betegesen vézna gyerekkel.

Jézus jól szemügyre veszi őket, egyenként. Rámosolyog az özvegyre, de különösen a kis árvákra. Utasítja Jánost:

-- Ezeket vezesd oda, a kertbe! Beszélni akarok velük. -- De szigorú lesz, és szikrázik a szeme, amikor elébe áll az egyik kis öregember. Pillanatnyilag azonban nem szól semmit.

Odahívja Pétert, elkéri tőle a kevéssel előbb kapott erszényt, és egy másikat is, amely kisebb értékű pénzdarabokkal van tele. Ez utóbbi a jó

emberektől gyűjtött alamizsna. Mindet kiborítja a kút mellett lévő padra, megszámolja, és szétrakja. Hat részre osztja. Egy nagy csomóba rakja az összes ezüstpénzt, és öt kisebbe a bronzpénzt. Utána odahívja a szegény betegeket, és megkérdezi:

-- Nem akartok valamit mondani nekem?

A vakok hallgatnak, a nyomorék csak ennyit mond:

-- Akitől jössz, oltalmazzon meg téged! -- Semmi mást.

Jézus ennek ép kezébe beleteszi az alamizsnát. Az ember megköszöni:

-- Isten jutalmazzon meg érte! De, ennél is inkább, gyógyulást kérnénk tőled.

-- Nem kérted.

-- Szegény vagyok, egy féreg, akire a nagyok rátaposnak, és nem is mertem remélni, hogy te megkönyörülsz egy kolduson.

-- Én vagyok a Könyörület, aki lehajlik minden nyomorúságra, ahhoz, aki hív engem. Senkit sem utasítok el. Csak szeretetet és hitet kérek, hogy kimondhassam: meghallgatlak.

-- Ó, Uram! Én hiszek, és szeretlek! Akkor hát ments meg! Gyógyítsd meg szolgádat!

Jézus kezét a meggörnyedt hátra teszi, végighúzza rajta, mintha simogatná, és ezt mondja:

-- Akarom, gyógyulj meg!

Az ember kiegyenesedik, könnyen és épen, végtelenül hálálkodva. Jézus a vakoknak is odaadja az alamizsnát, egy pillanatig vár, mielőtt elbocsátaná őket, aztán hagyja, hogy elmenjenek.

Az öregeket szólítja. Az elsőnek átadja az alamizsnát, bátorítja, és segít neki beletenni a pénzt az övébe. A másodiknak a távolból meggyógyítja beteg leányát. (Jcs 1,7-8)

Előre jön a harmadik kis öreg is. Ő látszik a legrongyosabbnak. Jézus előtt azonban már csak a nagy pénzcsomó van. Hangosan szól:

-- Asszony, jöjj ide kisgyermekeiddel!

A fiatal és igen sovány asszony lehajtott fővel közeledik. Olyan, mint egy bús kotlós, szomorú kiscsibéi között.

-- Asszony, mióta vagy özvegy?

-- Októberben lesz három éve.

-- Hány éves vagy?-- Huszonhat.

-- Mind a te gyermeked?

-- Igen, Mester, és... és már semmim sincs. Minden elfogyott. Hogyan mehetnék dolgozni, amikor ennyi aprósággal senki sem fogad fel?

-- Isten a férget sem hagyja magára, mert Ő teremtette. Téged se fog elhagyni, asszony. Hol laksz?

-- A tó mellett. Betszaidán kívül, három stádiumnyira. Ő szólt, hogy

jöjjek el... A férjem a tóba fulladt. Halász volt... -- Az ,,ő'' András, aki elvörösödik, és szeretne elillanni.

-- Jól tetted, András, hogy szóltál az asszonynak, jöjjön hozzám.

András nekibátorodva súgja:

-- Az ember, barátom volt. Jó ember. A viharban halt meg, és bárkája is odaveszett.

-- Nesze, asszony! Ez hosszú időre kisegít, s azután majd másik napfény támad nappalodon. Légy jó, gyermekeidet neveld a Törvény szerint, és sohasem leszel híjával Isten segítségének! Megáldalak téged és kisgyermekeidet -- és nagy szánalommal, sorra megsimogatja őket.

Az asszony eltávozik, kincsét keblére szorítva.

-- És nekem? -- kérdi az utoljára maradt kis öreg. Jézus ránéz, de hallgat.

-- Nekem semmit sem adsz? Nem vagy igazságos! Őneki hatszor annyit adtál, mint a többieknek, nekem pedig semmit sem. Na persze... az

asszony volt!

Jézus ránéz, de hallgat.

-- Nézzen ide mindenki, van-e itt igazság?! Messziről jövök, mert azt mondták, hogy itt pénzt osztanak, de mit látok? Azt, hogy van, aki túl sokat kap, én meg semmit. Egy szegény, beteg öregember! És még azt akarja, hogy higgyenek benne!...

-- Öreg, nem szégyelled magadat, így hazudni? A halál a hátad mögött áll, mégis hazudsz, és rabolni igyekszel az éhezőtől. Miért akarod elrabolni felebarátaidtól az adományt, amit én kaptam, hogy az igazságnak megfelelően adjam tovább?

-- De én...

-- Hallgass! Hallgatásomból és tettemből meg kellett volna értened, hogy ismerlek, és követned kellett volna példámat a hallgatásban. Miért akarod, hogy megszégyenítselek?

-- Én szegény vagyok.

-- Nem. Kapzsi és tolvaj vagy! A pénzért és az uzsoráért élsz.

-- Sohasem kölcsönöztem uzsorakamatra. Isten a tanúm!

-- Talán nem kiuzsorázás az, méghozzá a legkegyetlenebb, hogy elveszed attól, aki igazán rászorul? Menj! Bánd meg bűnödet, hogy Isten is megbocsásson!

-- Esküszöm neked...

-- Hallgass! Parancsolom! Ez áll: ,,Ne esküdj hamisan!'' Ha nem tisztelném ősz fejedet, megmotoználak, és kebledben megtalálnám az arannyal teli erszényt, a te igazi szívedet. Távozz! De ekkor már az öreg megszégyenítve távozik, mivel látja, hogy titkát fölfedték, s már nincs szüksége a Jézus hangjában érződő mennydörgésre.

A tömeg fenyegeti, gúnyolja, és sértegeti, mint tolvajt.

-- Hallgassatok el! Ha ő vétkezett is, ti ne akarjatok vétkezni! Ő vét az őszinteség ellen: Becstelen ember. Ti, ha sértegetitek őt, vétkeztek a felebaráti szeretet ellen. A megtévedt embert nem szabad sértegetni! Mindenkinek van bűne. Senki sem tökéletes, csak Isten. Meg kellett őt szégyenítenem, mert sohasem szabad tolvajnak lenni, s legkevésbé a szegények tolvajának lenni. De csak az Atya tudja, mennyire szenvedtem, amikor ezt meg kellett tennem. Ti is érezzetek fájdalmat annak láttán, hogy Izrael valamelyik gyermeke azzal vét a Törvény ellen, hogy igyekszik kifosztani a szegényt és az özvegyet. Ne legyetek haszonlesők! A lélek legyen a ti kincsetek, ne a pénz! Ne esküdözzetek égre-földre! Beszédetek éppoly egyenes és becsületes legyen, mint tetteitek! A földi élet nem tart örökké, és eljön a halál órája. Úgy éljetek, hogy a halál óráján béke honoljon lelketekben! Az olyan ember békéje, aki igaz emberként élt. Most térjetek vissza házaitokba!...

Forrás: Valtorta Mária- Jézus, a szegények barátja