Jézus első apostolai

Jézus első apostolai a betlehemi pásztorok voltak. Mindenkinek elbeszélték Jézus születését, amelyet az angyalok adtak hírül nekik. Emiatt a betlehemiek őket okolták, amikor Heródes lemészároltatta gyermekeiket, és a pásztoroknak menekülniük kellett Betlehemből. Egyiküket megölték, karámjának kapujánál, ahol harcolt támadóival, hogy

feleségének, aki néhány órája szülte meg gyermekét, legyen ideje elmenekülni. Jézus, Simon, János és a Kerióti társaságában elindul, hogy felkeresse szülőhelyét, és utána a betlehemi pásztorokat. Lásd ezek történetét részletesen ,,A betlehemi pásztorok'' című kötetben.

Amikor elérkeznek a betlehemi barlanghoz, már sötét van, azért Jézus azt mondja:

-- Van taplótok? Gyújtsátok meg!

Simon meggyújt egy kis lámpát, amit oldalzsákjából húzott ki, és odaadja Jézusnak.

-- Lépjetek be! -- mondja a Mester, felemelve a lámpást. -- Lépjetek be! Ez Izrael Királyának születési kamrája.

-- Tréfálsz Mester? Ez egy büdös barlang. Én igazán nem fogok itt maradni! Utálom! Nedves, hideg, büdös, tele van skorpiókkal, talán kígyókkal...

-- Mégis... Barátaim: a Fény Ünnepe 25. napjának éjszakáján a Szűztől itt született Jézus Krisztus, az Emmánuel, az emberek iránti szeretetből testté lett isteni Ige, én, aki veletek beszélek. Akkor is, mint most, a világ süket volt az ég szavára, amely a szívekhez szólt...

és visszautasította az Anyát... és itt... Júdás, ne fordítsd el undorral szemedet azokról a röpködő macskabaglyokról, azokról a zöld gyíkokról, azokról a pókhálókról, ne emeld fel undorral szépen szegélyezett ruhádat, attól félve, hogy az állatok trágyája bepiszkolja azt. 

Ezek a macskabaglyok azok gyermekeinek a gyermekei, amelyek első játékai voltak annak a Gyermeknek, akiről az angyalok a pásztorok által hallott Glóriát énekelték. Nem részegek voltak a pásztorok, hanem az elragadtatás igazi öröme töltötte el őket. Ezek a gyíkok, smaragdzöld színükkel, voltak az első színek, amelyeket szemem látott, anyám tekintete és fehér ruhája után. Ezek a pókhálók képezték királyi bölcsőm mennyezetét. Ez a talaj... ó, méltatlankodás nélkül ráléphetsz... trágyával van borítva... de megszentelte az ő lába, a Szenté, a Nagy Szenté, a Tisztáé, a Sértetlené, az Istenszülő Anyáé, azé, aki szült, mert szülnie kellett, szült, mivel Isten, nem ember mondta neki, és Tőle fogant. Ő, a Szeplőtelen járt rajta. Te is járhatsz. Adná Isten, hogy a talpadon keresztül felszállna szívedbe az a tisztaság, amely őbelőle áradt...

Simon letérdel. János egyenesen a jászolhoz megy, és fejét ráhajtva sír. Júdás megrémül... utána érzelmei felülkerekednek rajta, és többé nem gondol szép ruhájára, a piszkos talajra, megfogja Jézus köpenyének szélét, megcsókolja, és mellét verve mondja:

-- Ó, irgalom, jó Mester! Könyörülj vak szolgádon! Kevélységem megszűnik... annak látlak, aki vagy. Nem a királynak, akit elképzeltem. Hanem az Örök Uralkodónak, a jövendő századok Atyjának, a béke Királyának. Könyörülj rajtam, Uram és Istenem! Könyörülj!-- Igen. Egész irgalmam a tiéd. Most aludni fogunk ott, ahol János elfoglalta az imádó Anya helyét, itt, ahol Simon nevelőatyámhoz hasonlít. Vagy, ha inkább kívánjátok, beszélek nektek arról az éjszakáról...

-- Ó, igen, Mester! Ismertesd meg velünk születésedet! Hogy elmondhassuk azt a világnak.

-- És hogy tiszteljük Anyádat, nemcsak azért, mert anyád, hanem azért, mert... ó, mert ő a Szűz!

Először Júdás beszélt, utána Simon, majd János, aki egyszerre sírt és nevetett a jászol mellett.

-- Jöjjetek a szénára! Halljátok... -- és Jézus elmondja, mi történt születésének éjszakáján. (Jd 1,36-37)

Forrás: Valtorta Mária-Jézus, a szegények barátja

A szegények számára...

Lévi, a vámos időnként dús alamizsnát küldött Jézusnak, névtelenül, a kis Jakab által. (Gy 1,14-17.) Péter nagyon kíváncsi volt, ki lehet a nagylelkű adakozó, de Jézus nem árulta el neki egészen addig, míg Lévit meg nem hívta apostolai közé. Akkor azt mondta neki:

-- Péter, te annyiszor kérdezted tőlem, ki az az ismeretlen, akitől Jakab az adományokat hozta. Íme, előtted áll!

-- Ki? Ez a lat... Ó, bocsáss meg, Máté! De ki gondolhatta volna, hogy te voltál? Te, aki kétségbeesésbe hajtottál minket uzsoráddal, te adtad azt a gazdag alamizsnát?

-- Tudom. Igazságtalanul adóztattalak meg titeket. De íme, mindnyájatok előtt térdenállva kérem, ne vessetek ki engem! Ő befogadott. Ne legyetek szigorúbbak nála!

Péter, aki lába előtt találja Mátét, hirtelenül felemeli őt, durván, de érzelmesen:

-- Föl, föl! Ne tőlem, se a többiektől, Őtőle kérj bocsánatot! Mi...többé-kevésbé mindnyájan latrok vagyunk, mint te... Ó, kimondtam! Átkozott nyelv! De ilyen vagyok: amit gondolok, kimondom, ami szívemben van, ajkamra kerül. Jöjj, hogy békeszerződést kössünk és szeretetszerződést -- és megcsókolja Máté arcát. (E 5,172-173)

Egyszer, amikor Jézus ilyen gazdag alamizsnát kapott Mátétól, Péter házának kertjében elmondja a hálátlan lóról szóló példabeszédet, és utána megparancsolja a tanítványoknak:

-- Vezessétek előre a szegényeket! Gazdag adományom van számukra valakitől, aki cserébe, imáikba ajánlja magát, hogy elnyerje Isten bocsánatát.

Három rongyos kis öregember jön előre, ezenkívül két vak és egy nyomorék, majd egy özvegyasszony, hét betegesen vézna gyerekkel.

Jézus jól szemügyre veszi őket, egyenként. Rámosolyog az özvegyre, de különösen a kis árvákra. Utasítja Jánost:

-- Ezeket vezesd oda, a kertbe! Beszélni akarok velük. -- De szigorú lesz, és szikrázik a szeme, amikor elébe áll az egyik kis öregember. Pillanatnyilag azonban nem szól semmit.

Odahívja Pétert, elkéri tőle a kevéssel előbb kapott erszényt, és egy másikat is, amely kisebb értékű pénzdarabokkal van tele. Ez utóbbi a jó

emberektől gyűjtött alamizsna. Mindet kiborítja a kút mellett lévő padra, megszámolja, és szétrakja. Hat részre osztja. Egy nagy csomóba rakja az összes ezüstpénzt, és öt kisebbe a bronzpénzt. Utána odahívja a szegény betegeket, és megkérdezi:

-- Nem akartok valamit mondani nekem?

A vakok hallgatnak, a nyomorék csak ennyit mond:

-- Akitől jössz, oltalmazzon meg téged! -- Semmi mást.

Jézus ennek ép kezébe beleteszi az alamizsnát. Az ember megköszöni:

-- Isten jutalmazzon meg érte! De, ennél is inkább, gyógyulást kérnénk tőled.

-- Nem kérted.

-- Szegény vagyok, egy féreg, akire a nagyok rátaposnak, és nem is mertem remélni, hogy te megkönyörülsz egy kolduson.

-- Én vagyok a Könyörület, aki lehajlik minden nyomorúságra, ahhoz, aki hív engem. Senkit sem utasítok el. Csak szeretetet és hitet kérek, hogy kimondhassam: meghallgatlak.

-- Ó, Uram! Én hiszek, és szeretlek! Akkor hát ments meg! Gyógyítsd meg szolgádat!

Jézus kezét a meggörnyedt hátra teszi, végighúzza rajta, mintha simogatná, és ezt mondja:

-- Akarom, gyógyulj meg!

Az ember kiegyenesedik, könnyen és épen, végtelenül hálálkodva. Jézus a vakoknak is odaadja az alamizsnát, egy pillanatig vár, mielőtt elbocsátaná őket, aztán hagyja, hogy elmenjenek.

Az öregeket szólítja. Az elsőnek átadja az alamizsnát, bátorítja, és segít neki beletenni a pénzt az övébe. A másodiknak a távolból meggyógyítja beteg leányát. (Jcs 1,7-8)

Előre jön a harmadik kis öreg is. Ő látszik a legrongyosabbnak. Jézus előtt azonban már csak a nagy pénzcsomó van. Hangosan szól:

-- Asszony, jöjj ide kisgyermekeiddel!

A fiatal és igen sovány asszony lehajtott fővel közeledik. Olyan, mint egy bús kotlós, szomorú kiscsibéi között.

-- Asszony, mióta vagy özvegy?

-- Októberben lesz három éve.

-- Hány éves vagy?-- Huszonhat.

-- Mind a te gyermeked?

-- Igen, Mester, és... és már semmim sincs. Minden elfogyott. Hogyan mehetnék dolgozni, amikor ennyi aprósággal senki sem fogad fel?

-- Isten a férget sem hagyja magára, mert Ő teremtette. Téged se fog elhagyni, asszony. Hol laksz?

-- A tó mellett. Betszaidán kívül, három stádiumnyira. Ő szólt, hogy

jöjjek el... A férjem a tóba fulladt. Halász volt... -- Az ,,ő'' András, aki elvörösödik, és szeretne elillanni.

-- Jól tetted, András, hogy szóltál az asszonynak, jöjjön hozzám.

András nekibátorodva súgja:

-- Az ember, barátom volt. Jó ember. A viharban halt meg, és bárkája is odaveszett.

-- Nesze, asszony! Ez hosszú időre kisegít, s azután majd másik napfény támad nappalodon. Légy jó, gyermekeidet neveld a Törvény szerint, és sohasem leszel híjával Isten segítségének! Megáldalak téged és kisgyermekeidet -- és nagy szánalommal, sorra megsimogatja őket.

Az asszony eltávozik, kincsét keblére szorítva.

-- És nekem? -- kérdi az utoljára maradt kis öreg. Jézus ránéz, de hallgat.

-- Nekem semmit sem adsz? Nem vagy igazságos! Őneki hatszor annyit adtál, mint a többieknek, nekem pedig semmit sem. Na persze... az

asszony volt!

Jézus ránéz, de hallgat.

-- Nézzen ide mindenki, van-e itt igazság?! Messziről jövök, mert azt mondták, hogy itt pénzt osztanak, de mit látok? Azt, hogy van, aki túl sokat kap, én meg semmit. Egy szegény, beteg öregember! És még azt akarja, hogy higgyenek benne!...

-- Öreg, nem szégyelled magadat, így hazudni? A halál a hátad mögött áll, mégis hazudsz, és rabolni igyekszel az éhezőtől. Miért akarod elrabolni felebarátaidtól az adományt, amit én kaptam, hogy az igazságnak megfelelően adjam tovább?

-- De én...

-- Hallgass! Hallgatásomból és tettemből meg kellett volna értened, hogy ismerlek, és követned kellett volna példámat a hallgatásban. Miért akarod, hogy megszégyenítselek?

-- Én szegény vagyok.

-- Nem. Kapzsi és tolvaj vagy! A pénzért és az uzsoráért élsz.

-- Sohasem kölcsönöztem uzsorakamatra. Isten a tanúm!

-- Talán nem kiuzsorázás az, méghozzá a legkegyetlenebb, hogy elveszed attól, aki igazán rászorul? Menj! Bánd meg bűnödet, hogy Isten is megbocsásson!

-- Esküszöm neked...

-- Hallgass! Parancsolom! Ez áll: ,,Ne esküdj hamisan!'' Ha nem tisztelném ősz fejedet, megmotoználak, és kebledben megtalálnám az arannyal teli erszényt, a te igazi szívedet. Távozz! De ekkor már az öreg megszégyenítve távozik, mivel látja, hogy titkát fölfedték, s már nincs szüksége a Jézus hangjában érződő mennydörgésre.

A tömeg fenyegeti, gúnyolja, és sértegeti, mint tolvajt.

-- Hallgassatok el! Ha ő vétkezett is, ti ne akarjatok vétkezni! Ő vét az őszinteség ellen: Becstelen ember. Ti, ha sértegetitek őt, vétkeztek a felebaráti szeretet ellen. A megtévedt embert nem szabad sértegetni! Mindenkinek van bűne. Senki sem tökéletes, csak Isten. Meg kellett őt szégyenítenem, mert sohasem szabad tolvajnak lenni, s legkevésbé a szegények tolvajának lenni. De csak az Atya tudja, mennyire szenvedtem, amikor ezt meg kellett tennem. Ti is érezzetek fájdalmat annak láttán, hogy Izrael valamelyik gyermeke azzal vét a Törvény ellen, hogy igyekszik kifosztani a szegényt és az özvegyet. Ne legyetek haszonlesők! A lélek legyen a ti kincsetek, ne a pénz! Ne esküdözzetek égre-földre! Beszédetek éppoly egyenes és becsületes legyen, mint tetteitek! A földi élet nem tart örökké, és eljön a halál órája. Úgy éljetek, hogy a halál óráján béke honoljon lelketekben! Az olyan ember békéje, aki igaz emberként élt. Most térjetek vissza házaitokba!...

Forrás: Valtorta Mária- Jézus, a szegények barátja

Rabló -- Éber szolga -- Bárányok és kecskék (Mt 24, 42-51; 25,31-46)

Az előző példabeszéd után Jézus leült apostolaival és tanítványaival az Olajfák-hegyének oldalán a jeruzsálemi Templommal szemben, és válaszolt nekik kérdéseikre a Templom pusztulásának és a világ végének idejét illetőleg. Ez után mondta a következőket:

-- Virrasszatok azért, mert nem tudjátok, mely órában jön el Uratok. Fontoljátok meg: ha a család feje tudná, melyik órában jön a rabló, virrasztana, és nem engedné kifosztani házát. Azért virrasszatok és imádkozzatok, legyetek mindig készek eljövetelére anélkül, hogy szívetek elernyedne a mindenféle visszaélés és mértéktelenség következtében, és lelketek szétszóródna és eltompulna a mennyei dolgok iránt a földi dolgokra fordított túlságos gond miatt. Nehogy a halál váratlanul érjen titeket, amikor nem vagytok felkészülve rá. Mert, ne felejtsétek el, mindnyájatoknak meg kell halnotok. Minden embernek meg kell halnia, bárkinek született is. Ennél a halálnál eljön mindegyiktekhez Krisztus, és megítél titeket. Ez az ítélet megismétlődik egyetemesen az Emberfiának ünnepélyes eljövetelekor.

Mi történik a hűséges és okos szolgával, akit ura háza fölé rendelt, hogy távollétében gondoskodjék a házbeliek táplálásáról? Boldog lesz, ha akkor, amikor ura hirtelenül visszatér, kötelessége teljesítése közben találja, amit gondosan, igazságosan és szeretettel végez.

Bizony, mondom nektek, azt mondja neki: ,,Jöjj, jó és hűséges szolga. Megérdemelted jutalmamat. Vedd, minden javam fölé helyezlek.'' De ha ő csak látszólag jó és hűséges, valójában azonban szívében gonosz, és kifelé képmutató, akkor amint ura elmegy, azt mondja magában: ,,Uram soká fog visszatérni. Éljük világunkat'' -- és verni kezdi szolgatársait, és rosszul bánik velük, fösvény táplálásukban és minden egyébben, hogy több pénze legyen a mulatozásra és részegeskedésre, akkor mi történik? Az úr meglepetésszerűen visszatér, amikor a szolga a legkevésbé gondol erre, és felfedezi gonosztetteit. Elveszi tőle állását és pénzét, és oda veti ki, ahová az igazságosság azt

megköveteli. És ott marad.

Így történik a megátalkodott bűnössel, aki nem gondol arra, milyen közel lehet a halál és az ítélet; és örvendezik a visszaélésekben, azt mondva: ,,Később majd megbánom''. Bizony, mondom nektek, nem lesz ideje arra, és elítélik, hogy örökké a rettenetes gyötrelmek helyén legyen, ahol csak káromkodás és sírás hallatszik, és ahol gyötrődni fog. És nem jön ki onnan, csak az utolsó Ítéletre, amikor felveszi feltámadt testét, hogy olyan teljesen álljon a végső Ítélet elé, amily teljesen vétkezett földi életének idejében; testével és lelkével jelenik majd meg a Bíró Jézus előtt, akit nem akart Üdvözítőjeként.

Mindenkit összegyűjtenek az Emberfia előtt. A testek végtelen sokasága áll helyre a földből és a tengerből, miután oly hosszú időn keresztül porrá váltak. És lelkük testükben lesz. Minden csontvázára visszatért testnek megfelel majd saját lelke, amely egykor éltette őt.

És egyenesen állnak majd az Emberfia előtt, aki isteni Fölségében ragyog, és az angyalok veszik körül. Leül dicsőségének trónjára. És Ő szétválasztja az embereket, egyik oldalára a jókat, a másikra a rosszakat teszi, mint ahogy a pásztor elválasztja a juhokat a kecskéktől, és juhait jobbjára, kecskéit baljára állítja. És kedves hangon, jóságos tekintettel azt mondja majd azoknak, akik békességesek is szépek, szent testük dicsőséges ragyogásában, szívük teljes szeretetével nézve Rá: ,,Jöjjetek, Atyám áldottai, vegyétek birtokba a világ kezdete óta nektek készített Országot. Mert éheztem és ennem adtatok, szomjaztam és innom adtatok, vándor voltam, és befogadtatok, ruhátlan voltam és felruháztatok, beteg voltam és meglátogattatok, fogoly voltam, és megvigasztaltatok.''

És az igazak megkérdik Őt: ,,Urunk, mikor láttunk téged éhezni, és adtunk neked enni, szomjazni, és adtunk inni? Mikor láttunk vándornak és fogadtunk be, ruhátlannak és ruháztunk fel? Mikor láttunk betegnek és börtönben, és jöttünk meglátogatni?'' És a király azt mondja nekik:

,,Bizony, mondom nektek: amikor ezt tettétek egyik legkisebb testvéremmel, velem tettétek.''

Utána odafordul azokhoz, akik balján lesznek, és azt mondja majd szigorú arccal, tüzes nyilaktól lángoló tekintettel és Isten haragjától mennydörgő hangon a kárhozottaknak: ,,Távozzatok! Távozzatok tőlem, átkozottak, az örök tűzre, amelyet Isten haragja az ördögöknek, a sötétség angyalainak és azoknak készített, akik rájuk hallgattak, az ő hármas és szennyes mohó vágyuk hangjára. Éheztem, és nem adtatok ennem, szomjaztam, és nem adtatok innom, ruhátlan voltam, és nem ruháztatok fel, vándor és elutasítottatok, beteg és rab és nem látogattatok meg. Mert csak egy törvényetek volt: saját kedvtelésetek.''

És azok azt mondják neki: ,,Mikor láttunk téged éhezni, szomjazni, ruhátlanul, vándorként, betegen vagy börtönben? Igazán, mi nem is ismertünk téged. Nem léteztünk akkor, amikor te a földön jártál.'' És Ő azt válaszolja nekik: ,,Igaz. Nem ismertetek engem. Mert nem léteztetek, amikor én a földön voltam. De megismertétek szavaimat, és voltak szegények köztetek, éhezők, szomjazók, ruhátlanok, betegek és bebörtönözöttek. Miért nem tettétek meg velük azt, amit talán megtettetek volna velem? Nem tudjátok, hogy én vagyok testvéreimben?

Ahol egyikük szenved, ott én vagyok. Amit nem tettetek egynek kis testvéreim közül, tőlem tagadtátok meg, aki az emberek Elsőszülöttje vagyok. Menjetek és égjetek önzéstekben! Menjetek, és kápráztasson el titeket a sötétség és fagy, mert sötétek és fagyosak voltatok, jóllehet tudtátok, hol van a Világosság és a Szeretet Tüze.'' És azok mennek az örök büntetésre, míg az igazak belépnek az örök életbe.

Forrás: Valtorta Mária-Példabeszédek